• 21.
  • June
  • Egy fiatal öregúr.

    Facebook Twitter Google IWIW Startlap
    "és bölcsen vállalt minden bántást, hogy majd 15 év multán megértsük, és elismerjük Őt."

    Mercedes-Benz W124.

    Ez a név nagyon sokunknak azonnal egy autót vetít, egy korszak szimbólumát, azt, hogy volt idő mikor még évtizedekre terveztek autókat.

    Egy merőben régi, de mégis más, új forma de látjuk, hogy Mercedes. A jól megszokott 123-as után egy vakmerő, kissé starwars-os, de szükséges újdonság.

    Mindezzel együtt semmi meglepetést nem tartogatott, ami miatt kritizálni lehetett volna, hisz egy felsőközép-kategóriás kocsi, és a 123 után nem megengedhető semmiféle hiba, mérnöki baki, vagy kapkodásra utaló dolog hiszen akkor azonnali bukásra van ítélve a merész vállalkozás.

    Ez a vállalkozás tartott gyakorlatilag az 1984-es szalonbemutató, majd az 1985-ös piacra dobást követően 1995-ig.

     

    Aztán jött valami, valami megint más! Megint egy akkora váltás, mint 85-ben. De ez valami más volt, erről tudni lehetett, hogy eladási sikerre van ítélve, szinte borítékolható volt, hogy taxis körökben is sikeres lesz. De nem lehetett tudni, hogy a többi, a Mercedes-Benz W210-es jövőjét tartalmazó boríték mit tartalmaz, hisz nagy volt a zúgolódás, és a fogyasztótársadalom, mint esküdtszék milyen ítéletet hoz majd 10-15 év múltán, hogy alakul az értéktartás, milyen, a típust megpecsételő hibákról beszélünk majd.

    Mára eltelt a kerek idő, a 15 év, és a kocsi ára is kezd egy stagnáló szintet elérni, persze hol le, hol fel megy az ára, de kb egy tűréshatáron belül.

    Az ítélet megszületett, kicsiny hazán sok fóruma hozott, és hoz folyamatosan ítéletet, véleményt. Túlvagyunk a gyerekkoron tehát lássuk.

    A w210 napjainkban sok kritikát kap és persze sokan védik is. A legfőbb kritika a rozsdásodás aminek van is alapja, meg nincs is.

    Ami tény az tény, a 210-es valóban hajlamosabb a korrózióra, jóval aktívabban van jelen a veszélye és hajlama, mint elődjénél, és így akár tényként közölhetnénk is, hogy egy rohadós kocsi és kész. De én ezt nem tenném, hiszen nagyon sok 210-es van ami nem rohad pedig sem több, sem más utólag felhelyezett jobb üregvédelem sincs egyikben sem,  csak egyszerűen egyik rohad a másik nem. Ennek millió oka lehet, de az én véleményem (nem etalon persze) az, hogy a 210-re fokozottan, és talán a legjobban igaz az, hogy ha vigyáznak rá akkor meghálálja a kocsi, ha nem, akkor számolni kell a bosszúval. Ez véleményem szerint abban rejlik rozsda szempontjából, hogy ki mennyire gondozza, figyel oda a tisztaságra, a helyes tárolásra, karbantartásra

    . Az utóbbi időben volt szerencsém igen sok 210-en dolgozni, mindenféle szempontból: a komplett fékcsövezéstől a váltócserén át a kipufogó, fék, klíma, villamosság, és még sorolhatnám mennyi mindenen át, és hát nem tudom kimondani, hogy rossz autó, pedig volt köztük igen rozsdás darab is. És nem mondhatom azt, hogy rozsdásodó kocsi, inkább azt, hogy a 210 esetében jobban kell figyelni karosszériánk karbantartására, és akkor semmi baj nem lesz vele. Az a igazság, hogy több jó állapotút tudhattam a kezem közt, mint rosszat!! Ez az igazság! Ami talá

    n egységesen ugyan az mindegyiken az a hátsóhíd, furcsa mód az minden példányon magán hordozza az idő nyomait, miközben odébb 10cm-el meg a port leszámítva új a kocsi alja. Szóval összegezve én nem mondanám annyira rohadósnak, inkább érzékenyebb a gondoskodásra, hiszen ha nem ez lenne a magyarázat akkor miért van sok ami szép, és gyári, egyáltalán miért több a jó,mint a rossz?

    Műszakilag is kapott kritikát amiket én nem is hallok meg, mert nem akarom hallani. Tudomásul kell venni, hogy a w210 egy új korszak a mercedesnél is és nem várhatunk annyi gondmentes kilométert tőle mint elődjétől. Az új korszak a gazdaság átalakulása ami nem a mercedesnél történt akkoriban hanem úgy az egész világban. Ez volt annak a kornak a hajnala amikor megkezdte uralmát a műanyag, rájöttek, hogy az alkatrész ellátásból komoly profit teremthető, de legfőképpen az, hogy az autókat már nem 30 évre gyártották. Megkezdődött a világgazdaság felgyorsulása és a robotizált,számítógépesített tempó gyorsítása, látványos fejlődése. A w210 ennek a hajnalnak gyermeke ami nem is lenne baj hiszen sok autómárka van ami kisebb nagyobb minőségi gondokat tudhat magáénak, de a Mercedes egy w124 után nem engedhette volna meg magának azt, hogy olyan kocsit gyártson, amire figyelni kell és gondozni, karbantartani hiszen a w124 egy az elődjéhez (w123) hasonlóan egy igásló volt. Az emberek megszokták, hogy minden vasból van minden nehéz, és semmivel nem kell foglalkozni évekig. És csalódottak lettek, becsapva érezték magukat. Pedig nem voltak sem becsapva sem csalódottaknak sem kellett volna lenniük. Nem tűnt föl, hogy a kazettát leváltotta a cd, hogy van mikrosütő,hogy minden rohamosan fejlődik körülöttük, és hogy a színes tv nem bírja addig mint a fekete-fehér?:)

    Mára nem így látjuk!! Ma a 210 az igásló, ma Ő számít megbízható társunknak ebben a fröccsöntött, szegecselt, szételektronikázott világban!

    Mint amikor a Vissza a jövőbe című film 3. részében a vadnyugaton a jövőről mesél a Doki aki azt meséli, hogy a jövőben szórakozásból futnak az emberek, lazításból, és kinevetik. A 210 esetében ez volt a helyzet akkoriban, előre mutatott jelezte a jövőt és ez nekünk nem tetszett. Most szórakozásból futunk, és egy 2010-es gyártású felsőközép kategóriás kocsihoz képest egy 210-es egy szórakozás, és fölemelő. Mindent nyújt amit elvárhat az ember, büszkén feszül a csillag az elején, és furcsamód még egy jelenség is annak ellenére, hogy nagyon sok van belőle az utakon.

    Nagyon kedvelt, és szeretett autóvá nőtte ki magát, és szerintem meg is érdemli hiszen mint írtam napjaink igáslova Ő lett, ha rendesen karban van tartva azt nagyon meghálálja. Nem is kéri sűrűn az odafigyelést, csak akkor amikor jár neki. Én mint szerelő is csak dicsérni tudom, hisz mint írtam sok megfordult már a  kezem közt, és érdemben nem mondhatnám, hogy egy nehezen szerelhető, makacs gépjármű. Szerintem igen is jól szerelhető és minden pillanatban hálás minden meghúzott csavarért.

    Összegezve: ha engem kérdez bárki, én dícsérni tudom ezt a típust, de emellett javaslom is, hogy gondos gazdája legyen mert különben bosszút áll!

    A 210-es a 90-es évek végén a jövő hírnökeként autós életünkbe lépve radikális változást bemutató kocsi volt, ami napjainkra az egyik legkedveltebb, és szeretettebb kocsi lett az utakon, és bölcsen vállalt minden bántást, hogy majd 15 év multán megértsük, és elismerjük Őt.

    Facebook Twitter Google IWIW Startlap
  • Hozzászólások
  • < Vissza